CONTACT



Programok Lifecamp

A tábori hét programját mindig az adott közösségre formáljuk, figyelembe véve a létszámot, a résztvevő egyéneket, a pillanatnyi érdeklődést, az időjárást, illetve a csoport alakulását.

A Lifecamp kalandtáborban a fiatalok az itt töltött időt egyfajta bajnokságként élhetik meg, melyben nem csak az erejükre, hanem a kreativitásukra és megérzéseikre is szükség lesz, emellett támaszkodniuk kell a logikus gondolkodásra, feladatmegoldó készségükre is. Igyekszünk az együttműködés képességét is fejleszteni ezáltal, és hogy felismerjék: az ellenfél az nem ellenség.

A tábor napirendje a következőképpen alakul:

  • 07:30-08:30 ébredés, reggeli
  • 08:30-12:00 délelőtti főprogram
  • 12:00-14:30 ebéd és szieszta (ebéd utáni nasi, hazatelefonálás, csendes pihenő a tábor helyszínén)
  • 14:30-17:00 délutáni főprogram
  • 17:00-19:00 szabadtéri közös vacsorakészítés
  • 19:00-21:00 esti program, majd alvás

Programelemek:
Vasárnap megérkezés után egymás megismerése kerül fókuszba.
Hétfőn délelőtt közösségépítő aktivitásokra és csapatépítő játékokra kerül sor a Tréningkertben, majd délután a fiatalok a kötélpályákon tehetik próbára erejüket.
Kedden reggeli után az ÍrottKavics extrémtorony szolgáltatásait veszik igénybe a Lifecamperek, majd délután egy nagyobb lélegzetvételű tájfutással egybekötött verseny veszi kezdetét.
Szerdán délelőtt a Holdfény Ligetben kialakított Spartan jellegű akadálypályán vetélkedhetnek tovább az ifjak, délután pedig megújult erővel sajátítják el a fiatalok az ereszkedés fortélyait, közben pedig további megoldandó feladatokat kapnak Nevelőinktől.
Csütörtökön délelőtt elbringáznak a festői szépségű Kőszegre, ahol citybound kihíváson vesznek részt a fiatalok, ebéd után pedig az evezés csínját-bínját ismerhetik meg, melyben olyan elem is lesz, mely a versengés része. Mottó: ki lesz utána vizesebb? :) Este a tábortűz mellett kerül sor az eredményhirdetésre.
pénteki nap délelőttjén egy közös projekt megvalósítása a cél, amikoris a fiatalok együttműködve, az alkotói képességük megmutatásával itt hagyhatják lenyomatukat az utókornak. Délután pedig ha még nem eléggé fáradtak, kalandparki szolgáltatásainkon fáraszthatják le magukat ismét. :)
A Lifecamp kalandtábor szombat délelőtt zárul, búcsúzkodás után hazaindulás.

A programok tájékoztató jellegűek, az időjárás függvényében a változtatás jogát fenntartjuk.

További fontos információk:
A tábori mindennapokba természetesen számos további program is bekerül, mint például: közös foci a füves pályánkon, társasjátékozás, óriástangram, lehetőség lesz a fiataloknak ping-pongozni, tollaslabdázni, valamint korosztályukat érintő témában közös filmnézés, mely után nevelőinkkel reflektálhatnak az őket érintő kérdésekről is.

Élménypedagógiai foglalkozások során alacsony és magaskötélkerti játékok kapnak szerepet. A természetben megvalósuló csapatépítő programok nem csak a szabadban megélt élményekről szólnak, hanem azok feldolgozásáról, a szervezetre vonatkozó tanulságok levonásáról, és átfordításáról a mindennapi életre. Ezeken a tapasztalati tanulásra épülő foglalkozásokon az élmény tehát csupán eszközként szolgál valamely cél elérése érdekében.

Tájékoztatásul: a gyerekektől a telefonokat összegyűjtjük, és az ebéd utáni sziesztában odaadjuk a fiataloknak, hogy haza tudjanak telefonálni, ha szeretnének.

Emellett nevelőink a tábori hét során számtalan fotót készítenek a fiatalokról. Az elkészült többszáz fotóból összeállítunk egy válogatást, melyet a tábor után megosztunk a szülőkkel és a táborozókkal egyaránt, felidézendő az emlékeket.

Holdfény Liget - az Alpokalja kalandparkja Lifecamp, Kalandtábor, Tábor

Zurück zur Seite
- Magyar - Deutsch