CONTACT



Biotájház

A Biotájház egy rövid sétával érhető el a Holdfény Ligetből, a séta közben érdemes megállni egy pihenőre, a 200 éves körtefa hűs árnya alatt.
Néhány gondolat a Biotájház megálmodói tollából:
"Egy ház, mely több, mint épület, egy gazdaság, mely több, mint vállalkozás, egy hagyomány, mely nem múlt többé! A Biotájház maga a falu élete, múltja és jövője, az egyszerű, boldog, teljes élet képe, melyet mi, megálmodói festettünk ilyen csodásan színesre minden kedves idelátogató vendégünk számára! Legyen kézművesség, biodinamikus gazdálkodási mód, Holdnaptár alkalmazása, paraszti gasztronómia, tájhű gazdálkodás, ezek mind-mind megtapasztalható nálunk a Felső-őrvidék keleti szélén, Lukácsházán, talán az első és egyben utolsó "csendes" zugoly egyikében. "

"Egy színes virág, egy fürdőző lúd, egy vackát túró sertés, egy virágzó fa látványa, a ház piros és fehér színe a zöld tájban, szerintem, minden magyar ember szívét melegítő érzés. A gyökereink, közös múltunk megelevenedése, nagyapáink és nagyanyáink szelleme által élővé varázsolt hagyományok vannak itt velünk, s a táj színe mellett a lelkünk szivárványát is satírozza áldott, már csak emlékeinkben élő, remegő kezük. Őseink szelleme segít itt bennünket, s ahol csak egy lélek is lakozik, oda a többi már szívesen költözik, tartja a mondás. Egy szellem már biztosan itt él, édesapámé, aki mindig, élete minden percében hitt a faluban, a mezőgazdaságban, a szőlőben és gyümölcsében, a borban, s a jó társaság építő erejében. Most itt felettünk és közöttünk vigyáz ránk, erre a színes általa és általunk is álmodott világra, melyet mi gyermekei, s unokái teszünk színesebbé, szebbé a következő korok gyermekei számára. Szívét hagyta ránk, s mi, a saját szívünkkel együtt ajánljuk fel mindenkinek, aki ellátogat hozzánk."

Holdfény Liget - az Alpokalja kalandparkja Biotájház, Lukácsháza,

Zurück zur Seite
- Magyar - Deutsch